Szia Imre:)
Nagyon köszönöm, hogy az elsők között olvashatom el ezt a könyvet.
Még nem jutottam a végéig – most tartok a tenyésztés résznél, de amit eddig elolvastam, arra egy szó van, szerintem fantasztikus.
Én még személy szerint sehol sem olvastam ennyire részletesen magyarul a vadászatról, milyen állatra, hogyan kell vadászni görénnyel, milyen előnyei vannak, milyen hátulütői lehetnek, mindezek képekkel illusztrálva. (azt sajnálom nagyon, hogy csak fekete-fehér képek vannak a könyvben – pl a molnárgörényt színes képen is megnéztem volna – ahogy a vadgörényt is).
Külön tetszik, hogy az író kiemelte, hogy az első vadvéres párosítások akármilyen szépek is, de nem ajánlja hobbicélra kezdőknek. Nagyon tetszik, hogy a saját élményeit, tapasztalatait is megosztja velünk és végre leírja egy vidéki ember is (példával illusztrálva), hogy a vadgörény hasznos és nem egy “büdös csirkegyilkos” és ne bántsák, ha megjelenik a ház körül – mert azért az teljesen más, hogy mi itt pesti hobbisták magyarázzuk és megint más, hogy egy tapasztalt, vidéki tartó is ezt mondja.
Ha eljutok a könyv végére, akkor a második felét is kommentálom. De azzal kapcsolatban, amit eddig olvastam, azzal kapcsolatban csak gratulálni tudok:)
Lupi
|
:D
Köszi szépen, Coffee bizti szívesen látna titeket :D De lehet felviszem nektek mutatóba ;) Szép fiú lett ám, majd teszek fel képeket ;)
pusz nektek és a göriknek!
Réka és a rosszcsontok |
Hello !! You really have a great website and wonderful ferrets, I like them much. Good luck from Germany for the next breeding season !! I will visit your site from time to time again to see what´s new ...
Ricarda
Cherry - Ferrets
www.cherry-ferrets.de |
JAj Imre, csodaszépek a görik, Leila...ááá, ezeregymillió gratula!
pusz nektek!
Réka |
Tetszik a honlap! Nagyon jó lett!
Üdv.:
Zoli |
Kellemes napot kívánok!
|
naon széépek a görik^^ nemcsoda h ennyi díjat nyertek:) csak jóól meg kéne dögönyözni mindeeet:D:D:D
Enikő (Angeel_) |
Ami volt azt átküldtem, az a baj, hogy a srác még mindig nem került elő :S de igyekszem...
Amúgy el vagyok ájúlva, szuper lett az oldal, és a görcik még mindig gyönyörűek! REngeteg gratula!!!!!!!!!!
...................
Réka |
Köszi Imre,hogy szóltál a képekért:) Meglestem Apánkat és a tesót. Ibolya |
Szia!
Már láttalak Feket Gabi honlapján is.
Csak szerettem volna megosztani veled,hogy mi is a Horváth doktorokhoz járunk (mi nagyon megvagyunk velük elégedve) és ma büszkén mutatták nekem a kirakott képeidet:D:D
Üdvözlettel.Sánta Andrea |
Hello!
Csak így tovább! Jó lesz a lap, szép lassan épülget!=)
Üdv: Viki, és görényeink: Poci, Maca, Boby és Dodó |
[131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|